Vegyes érzelmekkel írom jelen bejegyzésemet, az utóbbi napokban meglehetősen széles skálán értek minket az örömök s bánatok. Háttérbe szorítva a genetikailag bennünk lakozó magyar elégedetlenkedést, kezdem a jó dolgokkal. És hogy mik is lennének ezek? A választ úgy tudnám megfogalmazni, mint a jogász hölgy a vizes burkolatú út definícióját az egyik közutas konferencián: olyan út, ami nem száraz.
Szóval a minket ért kellemetlenségeket leszámítva minden remek. Kellemes harmóniában telnek napjaink, egyre többször van igazán jó idő így gyakrabban járunk a tengerpartra is, kisebb kirándulásaink során felfedeztünk néhány igazán szép szakaszt is. Tőlünk picit északabbra egy halászmólót is találtunk, amin számomra kissé meglepő módon bizony csak belépővel tudtunk sétálgatni. Tőlünk délebbre pedig az igazi fiatalos party zóna található egy szintén szélesebb és jóval esztétikusabb partszakasszal (és bikinis lányokkal:)). A jó idő, mint valami mumus, hozza magával a helyiek pánikszerű légkondicionálását. Épp a minap kérdezték tőlem csodálkozva, hogy mi még eddig be sem kapcsoltuk a légkondit? Ha eddig nem, most már bizonyára meg vagyunk bélyegezve, mint csóró magyarok, akiknek hagyján, hogy nincs autójuk, otthon főznek és nem járnak étterembe, de hogy még a légkondit sem kapcsolják be!
Izgalmaink többnyire Bendusnak voltak köszönhetőek, aki múlt héten se szó se beszéd, minden tünet nélkül belázasodott. Hője egészen 102 fokig ment fel, ami az elsőgyerekes szülőknél normális reakcióként pánikszerű hangulatot váltott ki belőlünk. (Megkímélve az olvasót az átváltástól, ez kb. 39 foknak felel meg Celsiusban.) A láz a harmadik napra hirtelen eltűnt, amilyen váratlanul jött, úgy ment. A titkárnő az egyetemen rózsahimlőre gyanakodott és már majd belém beszélte a piros pöttyöket, de azok végül elmaradtak. Bendus kisebb-nagyobb bajainak köszönhetően egyébként folyamatosan bővítem az angol egészségügyi szakzsargonomat. Legutóbb a székrekedés és glicerin kúp szavakat tudtam gyakorolni a közeli gyógyszertárban. Bendus ugyanis az utóbbi időben valamiért egyre ritkábban akar megörvendeztetni minket meglepi csomaggal (sose hittem volna, hogy szülőként ennyire lehet örülni egy kupac outputnak). Legutóbb már mindenféle fura ételkombinációkkal próbálkoztunk (pl. szilva, tej, eper, joghurt stb.), ami egy átlagos felnőttnél is feltételezhetően fejvesztve történő rohanást okozna a mellékhelyiségbe. Az ötödik napon szemmel láthatóan már a gyerek sem érezte túl jól magát, nyűgös és kissé agresszív viselkedése odáig fajult, hogy az anyján túl már a konyhaszekrénnyel és játékaival is összeszólalkozott.
A természetszerű szülői aggodalmakon túl itt van egy másik aspektusa is a dolognak, az egészségügy. Ahogy erről már korábban is írtam, itt ugye biztosítós rendszer van, vagyis úgy működik, mint mondjuk egy autó balesetbiztosítása nálunk. Ha valami baj van, jönnek a feltételek, ilyen-olyan kitételek, a biztosítási időszakot megelőző fennálló körülmények (pre-existing conditions). Annak ellenére, hogy kb. 600 ezer forintot költöttünk biztosításra, nem kívánjuk kipróbálni az itteni ellátást. A biztosító ugyanis így is csak 80%-ot fizet. Komolyabb baj esetén bizony súlyos pénzek folynak ki az ember zsebéből. Nekem itt 3 éve egy bokaröntgenem volt 200 ezer forint. A titkárnő mesélte például, hogy a kislánya asztma miatt kb. egy hetet töltött el a kórházban, amiért 60 ezer dollárt (13,5 millió HUF) számláztak ki, ennek 20 százalékát kellett kifizetniük. Feltettem a morális kérdést a professzornak: és mi van a szegényekkel, akiknek nincs pénzük biztosításra? A válasza egyszerűen csak ennyi volt: they die! (meghalnak). A lényeg tehát, hogy itt bizony leginkább anyagi alapon működik a darwini szelekció.
Ellopták a biciklimet! Pontosabban a főbérlőm biciklijét. Ezt nem tudom máshogy köríteni, engem is meglepett. Az egyetem bekamerázott, üvegajtós főbejárata elől fényes nappal ellopták a biciklimet. Egy olyan városban, ahol a kerékpárosokra, mint valami alienre tekintenek. Ha mindez Hollandiában történik, azt mondom rendben van, elvégre mindenki biciklivel jár, egy lopott bicikli mindig jól jöhet. A helyi arcok szerint már vagy úton van Haiti felé, vagy a helyi buszpályaudvaron dobta be valaki egy bokorba. Mindenestre, mobilitási lehetőségeim ideiglenesen a gyaloglásra és buszra redukálódtak.
Kiderült továbbá, hogy az egyetemi kampuszt Fort Lauderdale-ben bezárják, és mindenki átköltözik a fő kampuszra, ami a 25 kilométerre levő Boca Raton-ban található. Úgy fest tehát, hogy rövid ösztöndíjas időszakom alatt két helyen is piszkítom majd az irodát.
Néhány kép:
https://picasaweb.google.com/101390656418053462378/Felidoben?authkey=Gv1sRgCJqujsSm1Z-KxQE
