Több hetes hallgatásunknak oka sajnos nem az, hogy jókedvűen a tengerparton sütkérezve gondtalanul töltöttük a szabadidőnket. Minden időszaknak megvannak a maga csúcs- és mélypontjai. Úgy vélem, merem állítani, hogy a mi igazi mélypontunk a múlt hétvégére datálható.
Kezdődött minden azzal, hogy kiderült, a légkondink kondenzvíz csöve a falban eltörött. Először is ezt a falrészt ripsz-ropsz felnyitották és megszerelték, a falban lévő penészt pedig kitakarították. Mert hogy itt hiába csillog-villog ám a felszín, csak gipszkartonból meg papírból van minden fal és ajtó, így könnyen dolgozik a bevándorló kubai kétkezi munkás. A lakásban azonban továbbra is penész szagot éreztünk, és kiderült, hogy az egész falat illetve a légkondi járatait belülről vastagon penész lepi. No, erre aztán kitalálták, hogy újfent költöznünk kell. Igen, másodszor, három hónapon belül. És hogy ez ne legyen elég, egy bútorozatlan apartmanba kellett mennünk négy éjszakára.
Lajlus szemei szikrát szórtak, én dühöngtem és legszívesebben odavetettem volna a főbérlőm szívét a szomszéd Rómeó nevű kistestű kutyájának, hadd gurigáljon vele. A főbérlőt mindez mit sem zavarta, ő a biztosítóval volt elfoglalva és leginkább azzal, kit hogyan fog perelni, és ki mit fog fizetni. Azt is megtudtam, hogy sok jóra vele kapcsolatban nem szabad számítani, New Jersey-ből való, akikről a legtöbb helyen csak azt mondják piece of shit, avagy jó magyarosan szarzsák.
Szóval múlt szombaton matracok, villa, kanál összeszedése, üres apartmanba átcihelődés, ott viszonylagos takarítás, döglött és élő csótányok manuális eltávolítása. Legalább Bendus élvezte a dolgot, gyorsabban szaladt az üres térben, mint bármelyik csótány a fürdőkádban. Végül mindenkit elkaptam és nyugovóra tértünk, ki voltunk égve, mint a Reichstag, így Bendussal együtt aludtunk el az esti pancsi után.
És aztán jött a baj, ugyanis az a fránya önérzet nem hagyott nyugodni. Belementem a helyiek körében teljesen hétköznapi, indulattól fröcsögő vádaskodásba, és Istenemre mondom, már perrel való fenyegetésen törtem a fejem, még jogásszal is beszéltem. Késő estékbe nyúlóan olvasgattam a helyi jogszabályokat, e-maileztem, fondorlatok szövögettem. Alkuba próbáltam kényszeríteni a főbérlőt oly módon, hogy a kauciót előbb visszakapjuk. A kaució itt ugyanis, mint megtudtuk, komoly vita tárgyát képezi, és visszakapni kevesen kapják. A jogszabályok pedig egyértelműen a főbérlő oldalán állnak. Csak hogy egy kitételt említsek. A kulcs és lakás átadása után a főbérlőnek 30 napja van tökörészni és eldönteni, hogy mit von le a kaucióból. Mindezt pedig írásban tudatja az albérlővel, akinek sok lehetősége nincs. Persze perelhet, de ha veszít, rámehet a gatyája is, lévén hogy minden bírósági költséget a vesztes fél fizet.
Szóval napokig ment a huzavona, és elvesztve józan ítélőképességemet csak tovább erőszakoskodtam. Eredmény nulla. Minden megy az eredeti felállás szerint és csak remélhetjük, hogy június 30-án kiköltözéskor nem kényszerülök egy grafitceruzával felnyársalni a főbérlőt.
Rossz kedvünket tovább súlyosbította, hogy a sok-sok emberrel történő beszélgetésünk mind egy irányba vezetnek. Jó ide kijönni, és rövid ideig itt lenni, de a hazafele repjegy nélküli élet itt bizony túlságosan is materiális, anyagi központú, individualista, ami persze emberfüggő, de nekünk emészthetetlen. Itt van szegény kubai csőszerelő srác, aki remegve, könnyekkel küszködve mesélte, hogy a szomszéd nem volt hajlandó kifizetni. A norvég vagy az olasz pár, akik csakis a megélhetés miatt vannak itt, és egyéb hétköznapi dolgokra (emberi kapcsolatok, közlekedés, egészségügy, iskola a gyereknek stb.) általában panaszkodnak. A görög egyetemi tanár, aki most hogy már gazdag, szíve szerint jövő héten menne vissza Európába. És így tovább.
Számomra is komoly leckék ezek, hisz a 3 évvel ezelőtti connecticuti tartózkodásom során ilyen szélsőséges helyzeteknek nem voltam kitéve. A következtetés evidens, az európai értékrend és szellemiség alapjaiban más és ebben a környezetben adaptálhatatlan.
De hogy ne csak a rosszról meséljek. Még harmadik beköltözésünk előtt történt, hogy Bendegúz, mint David Hasselhoff a Baywatch-ban, először vetette magát bele a tengerbe. Félelem nélkül ment neki a hullámoknak és bár itt-ott nyelt egy keveset, ez mit sem zavarta. A helyieket megbotránkoztatva még a pelust is ledobtuk, ez itt ugyanis nem szokás, és az ilyenért fura pillantásokat lehet kapni. Bendust végül nem csukták le közszemérem sértéséért. Legutóbb kipróbáltunk egy ételkülönlegességet, amiben is a sült krumplit a Primanti Testvérek (a cég neve Primanti Brothers) magába a szendvicsbe teszik pele. Mondhatnátok, mitől ételkülönlegesség ez? A megnevezés talán valóban túlzó, de a hamburger és sült krumpli variálásának ez egy nem megszokott módja, és ettől már különleges.
Képek: https://picasaweb.google.com/101390656418053462378/BendusATengerben?authkey=Gv1sRgCJXfr7ekvq6vYw#
Tegnap visszaköltöztünk és minden visszaszökkent a régi kerékvágásba. Oh, talán még említésre méltó, hogy múlt héten órát tartottam. Néhány hallgató a teremben, néhány on-line otthonról hallgatta az okoskodásomat. Közúti biztonsági hibákról mutogattam innen-onnan lopott képeket, kiegészítve az itt készített, leginkább kerékpáros és gyalogos infrastruktúra hibáiról. És bár jól lehordtam az itteni rendszert, ők a végén tapsoltak, valamint meghívtak egy szemináriumi előadásra is.
A következő másfél hétben várhatóan semmi izgalmas nem fog velünk történni, ha csak le nem szakad a plafon a nappaliban. Jövő hét végén viszont autót bérlünk, megyünk a Miami állatkertbe, és jön Attila cimborám hollandus barátnőjével egy hétre. Akkor várhatóan több fényképpel és pozitív élménnyel térek majd vissza.
