Megtaláltuk a helyet, ami minden szempontból, mindenkinek megfelel. Bendus dúskál a játszóterekben, Lajlus fészekrakó igénye maximálisan kielégítve, és nekem sem kell holmi gettón átverekednem magam az egyetemig. Túl szép és jó volt minden, már épp kezdtünk leereszteni, visszazökkenni a hétköznapok, ha nem is monoton, de valamiféle megszokott programrend szerinti világába. Aztán egyszer csak jön ez a csőtörés a konyhában, amiről gyanútlanul úgy tudtuk, hamar kijavítják. És akkor BANG! Jön a gipszkartonozó csapat mindenféle modern kütyükkel és kibökik, hogy a konyha és fürdő közötti falban (ahol a csőtörés volt) a páratartalom túl magas (milyen meglepő, hisz ide folyt a víz), és ami még rosszabb, penész is van. Utóbbiról, mint valami mumusról beszélnek, pedig aztán annak semmi nyoma. Végül a fürdő falának bontásáról is szó esik. De csak napok kérdése volt, és kiderült a turpisság…

Már az elején roppant furcsa volt, hogy a csőszerelők precíz és gyors munkája után emezek folyamatosan csak fényképezgetnek, telefonálgatnak, laptopolnak. A helyszínre érkező emberek egyre csak sokasodtak, amikor már komolyan bontani kellett, bőrük színe pedig sötétedett. A piszkos munkát ugyanis többnyire itt sem a fehér amcsi csinálja. Szóval álltak a probléma körül Béláim és tanakodtak, gondolkodtak, mit is hozzanak ki ebből. Nos, a biztosító bevonása itt nagy üzletnek tűnik, mert végül drasztikus beavatkozásra szánták el magukat. A sok penésszel való riogatás hatására a tulaj persze belemegy a dologba, kerül, amibe kerül. És persze tudjuk, a biztosítókkal nem egyszerű, érteni kell a nyelvükön, és ebben a csapat menedzsere, hívjuk egyszerűen Mr. Penészriogatónak, igencsak jó képességekre tett szert. Majd megölt a kíváncsiság, hogy akkor hogy is működik ez a biztosítosdi, ki mit fizet. Mr. Penészriogató készségesen elmagyarázta, hogy a társasház biztosítója csak a falon belüli károkat téríti és ezt szó szerint kell érteni. Példaként a villanykapcsolót hozta fel. Annak kapcsolórésze még a falon belül van, az rendben, de a borítás már kívül, így az nem sorolható a biztosított tételek közé. Na, erre varrjál gombot.

Szóval ezek ott tökörésztek a papírmunkával és közben minket meg szívélyesen felkértek a költözésre. Úgyhogy közel másfél hét után újra elővettük a bőröndöket és költöztünk egy másik apartmanba, szerencsére ugyanabban a komplexumban, és ugyanazon az emeleten. Lajlus időutazáson ment keresztül, pár pillanatra ugyanis láthattam milyen lesz 15-20 év múlva házsártos háziasszonyként. „Attus, ezekért a napokért nem fogsz fizetni, érted?! És különben is, most akkor két helyen takaríthatok!” Aztán ahogy ezeket a mondatokat kibökte heves kézmozdulatok és szemrehányó gesztikuláció kíséretében, szinte látta is magát kívülről (ebben persze én is rásegítettem) és el is nevette magát. Szóval pozitívan fogjuk fel ezt is, legalább van miről írniJ Arról nem is beszélve, hogy új konyhánk és fürdőnk lesz és várhatóan szerdán vissza is költözhetünk. Akkor majd visszatérek a Beköltözés, 3. felvonás című bejegyzéssel.