Hát ezt nem fogjátok elhinni, de megint költöznünk kellett… Hehe, csak viccelek. De tényleg, az utóbbi pár hétben egyszer sem kellett költöznünk, így a bőröndjeink végre porosodhattak picit. Ezt az önmagában szokatlan érzést aztán más kalandokkal is megfűszereztük. Egy hétre autót béreltünk készülve Attila és Tessa látogatására és megérkezésük előtt még családi programként ellátogattunk a Miami állatkertbe.
Miami állatkertes képek
https://picasaweb.google.com/101390656418053462378/MiamiZoo?authkey=Gv1sRgCLeG56f_9ozH3gE#
Nem jártam sok állatkertben életemben, és talán nem is fogok sokba eljutni, de hogy erre sokáig emlékezni fogok, az biztos. Az hagyján, hogy telepakolták mindenféle sláger állattal, de maga a tálalás is különleges. A ketreces megoldás helyett az állatok vizes árokkal körülvett kisebb szigeteken múlatják az időt. A méretek is impozánsak, kb. 4-5 órát gyalogoltunk a kontinensek szerint tematizált parkban, mire a végére értünk. Kedvencünk a bengáli tigris, de a másodfokú egyenletet fejben megoldó gorilla is jópofa volt. Jó néhány állattal eddig csak a tévé képernyőjén találkozhattunk a vasárnapi húsleves és rántott hús között. Hogy csak néhányat említsek, hiéna, rinocérosz, koala maci, kenguru, hangyász stb. nem sűrűn futkározik a győri vagy épp veszprémi állatkertben.
Állatkertes kalandunk után aztán lázasan készülődtünk Attila cimborám és holland kedvese, Tessa fogadására. Négy teljes napot töltöttünk együtt, amibe számunkra némi ismétlés és némi újdonság is vegyült.
Képek itt:
https://picasaweb.google.com/101390656418053462378/AttilaTessa?authkey=Gv1sRgCMamn6-C-rH2Vg#
Első napunkon Fort Lauderdale tengerpartján, valamint a „történelmi” belvárosban (ami itt kicsivel több, mint száz évet jelent) töltöttük el az időt majd Hollywoodba is ellátogattunk. Bizony-bizony, eljutottunk Hállivúúdba. Na nem a kaliforniaiba a filmsztárok közé, hanem a floridaiba a tengerpartra. Lajlus valószínű már sejti mi jön most, szegény már huszonnégyszer hallotta ezt és már morogva int rendre: olyan vagy mint egy vén professzor, minden okoskodást ezerszer elismételsz. De akkor most idebököm huszonötödszörre is. Ebben az országban a városnév mellé mindig oda kell tenni az állam nevét is. Bizony ám, merthogy Hollywood-ból, Las Vegas-ból és még ki tudja hány településből nem csak egy van.
A floridai Hollywood igazi szépségét a tengerparti sétány adja, éttermekkel, bárokkal, sőt még egy szabadtéri színházzal is. És kérem igen, meg lehet oldani, hogy a 2x2 sáv ne rondítson bele ebbe az idillbe, ahogy azt Fort Lauderdaleben teszi. Mindenki sétál, kerékpározik és tömegek hömpölyögnek a beachen. A Dél-Floridában mindenütt oly nyilvánvaló hispániai hatás itt is tetten érhető, fényes nappal, tudatmódosító szerek nélkül az utcán ropják a latin amerikaiak. De hát mit lehet tenni, benne van a boogie a lábukban.
Második napunkon Miami volt a célpont, ahol is South Beach-en jártunk újfent, de egyáltalán nem bántuk (Bendusról nem is beszélve), ritkán látni ilyen makulátlanul szép kéket. Nem vagyok egy mohó kávé fogyasztó, de egy korty a kubai kávéból Little Havannában számomra újrafogalmazta a kávé szó jelentését. Ellátogattunk a város egyik feltörekvő művész negyedébe is, ami végső soron egy raktárváros tele graffitival. Attiláék, lévén a vendéglátóiparban dolgoznak, hosszasan ecsetelték, milyen sokat is számít a helyszín. Az étterem, amiben ebédeltünk ugyanis ennek a városrésznek a szívében árulta sikkes kajáit, szemmel láthatóan nagy forgalommal. A majd tíz dolláros árfekvésű, két kis fogpiszkálónyi saslikra a győri vidéki pályaudvari büfé átlagfogyasztója valószínű értetlenül bámulna.
Végül két napot szántunk a Keys-re, ami részben szintén ismétlés volt. Ezúttal viszont az egész család lejutott a legdélebbi szigetre, Key Westre, ahol egy éjszakát is eltöltöttünk. Együtt ünnepeltük a néppel a naplementét, de azt nem igazán értettük, hogy az idilli látványba belerondító idétlen francia pofa macskákat molesztáló utcai performanszát miért imádják annyira. Persze a kamuzó kardnyelő, vagy a győri aluljáróban hümmögve gitározó hajléktalan kiköpött mása is megkapta a kiérdemelt figyelmet. Végül is aztán egy ilyen kalapos életművésznek mi is bedőltünk, és néhány papagájos fényképért kénytelen voltam én is a tárcámba nyúlni. Az utolsó nap talán legérdekesebb eseménye a reggeli volt, amit a Key West-i Blue Heaven (kék mennyország) nevű helyen fogyasztottunk el, élő zenei kíséret és mindenfelé futkorászó kisebb-nagyobb csibe társaságában. Útbaigazítónk külön felhívta a figyelmünket, csak akkor menjünk ide, ha nem bánjuk, hogy csibék kapirgálnak körülöttünk. Hiába mondtam, falun nőttünk fel, ahol szokatlannak számított ha a levegőben nem terjengett egy kis trágya szag.
Nos, egy kellemes hét áll mögöttünk, mondhatjuk feltöltődtünk az utolsó etapra. A naptára pillantok ugyanis, és látom ám, hogy alig hét hét és otthon vagyunk…
