A napokban Lajlus itt tartózkodásunk óta másodszor gulyáslevest főzött. Pontosabban annak egy felturbózott változatát, némi babbal, hogy elfogyjon az utolsó konzervünk is. Mivelhogy lassan távozni kényszerülünk, úgy gondoltuk, körbe visszük, mint a véres kardot és megetetünk néhány szomszédot. Nem akarom fényezni az asszonyt, de a levesről mindenki csak szuperlatívuszokban beszél.
A kedvencem az a sztori, amikor a kolléga két pofára tolja be előttem a levest és megkérdi hogy az a kis tésztaszerű valami micsoda. Mondom neki ez a csipetke (pasta bits) és hogy ez házilag készített. Erre megáll a kanál a kezében és úgy néz rám kigúvadt szemekkel, mintha kb. épp azt böktem volna ki, hogy én egy másik univerzumból jöttem… Hát igen, köszönjük nektek tojás és liszt!
Közben az események kezdenek más ritmust venni, hisz jövő hét vasárnap már csomagolunk. Az utolsó hétre azért hagytunk néhány kalandot, és ezekről még mindenképp beszámolunk.
